Horváth Gáspár, Czettritz Ulrich és Majláth István – a három szemtanú

 

II. Lajos étekfogómestere[1] az a vingárti Horváth Gáspár volt, akit – a csatából hiányzó ecsedi Báthory György lovászmester feladatának pótlására – harmadmagával istállómesternek nevezett ki a király a csata előtt.[2] „A királyhoz hátulról csatlakoztak Czettritz, Majláth és Horváth királyi istállómesterek (stabuli regii magister).”[3] A három személy feladata az volt, hogy a második hadrend arcvonala mögött friss lovakat tartsanak készenlétben a királynak, egyrészt a török sorok ellen intézett lovassági rohamok, másrészt az esetleges menekülés okán. Břetislav Švihovský z Rýzmberka szeptember 16-án kelt jelentésében az olvasható, hogy az istállómesterek egy óra hosszat várakoztak a királyra, és a csata hevében elszakadtak II. Lajos egységeitől.[4] Szőnyeg alá söpört tény, hogy az istállómesterek mindegyike sikeresen megmenekült a csatából – a gondjukra bízott király azonban nem.[5] Sebastian Ulrich von Czettritz (die Burg) Neuhaus cseh lovag-kamarás Győrben vagy Pozsonyban érte utol a Budáról menekülő Mária királynét a rossz hírrel: II. Lajos vízbefulladt.[6] Mária királyné augusztus 31-én Neszmélyből írt levelet a Bécsben tartózkodó Hans Lambergnek, Habsburg Ferdinánd bizalmasának, hogy Lajos király egy kedves embere aznap jelentette neki a jó hírt: a király túlélte a csatát. E levél miatt a magyar történettudomány összekapcsolta Czettritz nevét Neszméllyel, mondván: a cseh lovag-kamarás lehetett a hírnök, mert ő volt Lajos király halálának koronatanúja. Csakhogy Czettritz konzekvensen kitartott beszámolóiban amellett, hogy II. Lajos vízbefulladt, ezt a történetet jegyezte le szeptember 5-én Burgio nuncius is. A Lajos király életben maradásáról szóló jó hír legalább három napig tartotta magát. Vagyis a Neszmélyben nyilatkozó ismeretlen férfi nem azonos Czettritz-cel, mert a két híradás homlokegyenest ellentmond egymásnak. Szokatlan, hogy egyedül Czettritz nyilatkozott a király halálának történetéről. Bár egy ismeretlen cseh úr 1526 novemberében kelt levele szerint nem Czettritz, hanem vingárti Horváth Gáspár étekfogó (vagy asztalnok-) mester a király szerencsétlenségének szemtanúja,[7] nem ismert olyan forrás, melyben Horváth beszámolt volna erről a fontos, országos jelentőségű ügyről. Pedig Horváth igen közel állt a királyhoz, és Habsburg Máriával is jó kapcsolata volt – az étekfogómester felesége a királyné egyik legkedvesebb udvarhölgye, más források szerint kémnője, Likerka Johanna.[8] Horváth Gáspár mégsem Pozsonyba menekült a csatából, hanem Szapolyai Jánoshoz. Horváth döntése azért is meglepő, mert az erdélyi vajdával nem volt súrlódástól mentes kapcsolata: 1517-ben például peres ügyében Szapolyai azzal vádolta Horváthot, hogy Bolyai György 25 forintot érő lovát ellopta.[9] II. Lajos király a Szapolyai-közeli Szobi Mihálytól[10] – hűtlenség vádja miatt, közvetlenül Mohács előtt – elkobzott birtokokat, amiket Horváth Gáspárnak és feleségének, Likerka Johannának adományozott.[11] (Horváth hírközvetítő lehetett a király és a vajda közt, hiszen Brodarics említette, hogy még 1526 nyarán, a mohácsi csata előtt II. Lajos az étekfogómestert „követként” küldte Szapolyaihoz,[12] azzal az utasítással, hogy a vajda csatlakozzon a királyi sereghez.)[13] Horváth Gáspár a vajda nősülési szándékának ürügyén 1526 októberében felkereste Pozsonyban Mária királynét, és Szapolyai nevében feleségül kérte Máriát. A királyné kosarat adott Szapolyai Jánosnak, de a hírt már nem Horváth közvetítette, mivel időközben az étekfogómester Ferdinánd pártjára állt, és soha többé nem találkozott János királlyal.[14] János király az átpártolás miatt lefoglalta Horváth összes birtokát.[15] A Mohács után kialakult hatalmi viszályt Horváth Gáspár ekként értékelte: „Az én ítéletem szerint a veszedelmet elkerülnünk nem lehet, mert a németek nem akarnak ellenni Magyarország nélkül, a magyaroknak pedig nem kellenek – szükségképpen rajtunk csak a mindenható úr Isten segíthet.”[16] A harmadik istállómester, Majláth István már a csata előtt is II. Lajos közvetlen környezetében tartózkodhatott, mivel 1526. augusztus 17-én, Bátáról írta Bornemissza Jánosnak, hogy panaszkodnak a budai várnagyra, amiért nem látja el élelemmel a királyt.[17] Nyilván a király és környezete panaszkodhatott Majláthra, aki a király sáfáraként a semmiből nem tudott ételt varázsolni II. Lajos asztalára, ezért a felelősséget tovább hárította Bornemisszára. Majláth – erdélyi gyökerei (apja Havasalföldről bevándorolt, katolizált bojár volt) és Szapolyai János korábbi támogatása ellenére – Pozsonyba menekült. Oláh Miklós ajánlotta őt a pozsonyi udvar és Mária királyné figyelmébe, aki egy cseh gyalogos különítmény vezetésével bízta meg II. Lajos egykori istállómesterét.[18] Logikus, hogy Majláth – a cseh gyalogosok parancsnokaként – jól megértethette magát a csehekkel,[19] talán ezért is osztották be őt a mohácsi csatában Czettritz Ulrich cseh kamarás oldalán II. Lajos király mellé. János király 1534-ben erdélyi vajdának nevezte ki Majláthot, aki a Czibak Imre váradi püspök ellen elkövetett politikai gyilkosság miatt felháborodott erdélyi nemesség élén kegyetlen bosszút állt a merénylet elkövetőin, Gritti kormányzón és Dóczy Jánoson. Majláthot a mohácsi csata után nem egyszer rabláson kapták, többször is pártot váltott, végül a szultán támogatását kérte magyar politikai ellenfelei ellen. Azonban Szülejmán sem bízott már Majláthban, ezért a szultán 1541-ben elfogatta és a sztambuli Héttoronyba zárta, ahol évekkel később befejezte földi pályafutását.

 

Oldal: Akik részt vettek a mohácsi csatában (6) Horváth Gáspár, Czettritz Ulrich és Majláth István
Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd - © 2008 - 2024 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat