Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd

A 2017 októberében, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

Előre nem tervezett, spontán összecsapások

 

Aki karddal támad, kard által vész el, de még inkább az, akinek nincs kardja.” (Feleki László)

 

A maróti[1] csata, 1526. szeptember 13-15. – az „igazi” Mohács

A Magyarországon ekképp dühöngő ellenséggel sehol sem szálltak szembe úgy, mint egy helyen, melynek Marót a neve.”[2] (Részlet Brodarics István Igaz leírásából.)

 

Mint azt a fenti fejezetekben láttuk, a csatából megmenekült, életben maradt, vagy az ütközetben részt sem vett főurak, főpapok és nemesek a legkevésbé sem azzal foglalkoztak, hogy az ország belsejében pusztító ellenségtől megvédjék a menekülő lakosságot. Sőt. A török ellen védekező, önszántából fegyvert ragadó lakosságban a nemesség (ld. fentebb Frangepán Kristóf reakcióját) lázadókat, felkelőket, rivális erőt látott. Aki nem tudott időben várak (pl. Komárom, Tata, Győr) vagy fallal rendelkező városok (pl. Székesfehérvár) védelmébe menekülni, a portyázó török lovasság miatt életét kockáztatta a Mohács utáni hetekben. Egyes erődítményeket alacsony sorból való, nem nemesi származású férfiak védtek meg a fosztogató oszmánoktól. Például a Mária királyné udvarhölgyeit Kun Pál Szatmár megyei nemessel együtt „megcsúfoló” Orbonász András[3] huszárkapitány őrizetlenül hagyta a rábízott Esztergomot, melyet Nagy Máté, a káptalani gyalogosok kapitánya védett meg a töröktől.[4] Visegrádot is otthagyták őrizetlenül a koronaőr Szapolyai János Trencsénbe menekülő várnagyai, és a várat a környéken élő szántó-vető parasztok és szerzetesek védték meg a török ellen. A török elől menekülők egy jelentős csoportja az Esztergomtól 10 kilométerre fekvő, Marót falu mellett gyűlt össze. Parasztok, katonák, és néhány – kevésbé ismert nevű – köznemes[5] sáncolta el itt magát, a szekerekből összekapcsolt szekértábor védelmében. Az oda érkező, portyázó akindzsiket többször is megfutamították az életükért, a táborban elszállásolt feleségeikért, gyermekeikért, értéktárgyaikért küzdők csapata. A küzdelem hevességét jól illusztrálja az a tény, hogy a szekérvár két napon át ellenállt a török támadásoknak, és csak a harmadik napon kellett feladniuk a küzdelmet, miután Szülejmán szultán kénytelen volt Budáról ágyúkat, 5-600 janicsárt és 5-10 ezer szpáhit küldeni a maróti védők ellen.[6] A török elit egységek felszámolták a szekértáborba szorult 25 ezer fő hősies ellenállását:[7]a mieinkkel […] nemegyszer vívott véres csatát az ellenség, súlyos veszteségeket szenvedve, végül, mert semmiképpen sem tudta bevenni a mieink szekerekkel körülvett táborát, kénytelen volt ágyúkat is odavontatni, és így aztán a tábort szétrombolta, és csaknem mindenkit lemészárolt. A hatalmas hullahegyek, melyek ott ma is látszanak, kézzelfoghatóan bizonyítják az öldöklés nagyságát; a mieink – mint azok, akik egynéhányan elmenekültek, elmondják – körülbelül huszonötezren voltak. E vereség halottjainak és foglyainak számát – már akikről egyáltalán tudni lehet – mindösszesen közel kétszázezerre merném tenni.”[8]

 

Összecsapás Bácsnál, 1526. szeptember 28-29.

A Duna bal partján déli irányba vonuló szultáni sereg nem várt, heves ellenállásba ütközött a Bácska déli részén fekvő Bács városánál. A helyi lakosság a bácsi monostorba zárkózva puskatüzet zúdított a törökökre, és egy napig kitartott a hódító sereg ostromával szemben. (Zárójelben megjegyzem, hogy a mohácsi csata másfél, egyes források szerint maximum két órán át tartott.) „A bezárkózott kutyák estig harcoltak a győzelmes sereggel, s mivel az átkozottaknak puskáik voltak, belülről igen sok muzulmánt vértanúvá tettek.”[9]

 

 

Csata Pétervárad közelében, 1526. október 6.

Pétervárad közelében, egy mocsaras helyen került sor az 1526. évi hadjárat legjelentősebb ütközetére – már ami a török hadsereg minőségi-, számbeli és tisztikarában elszenvedett veszteségét illeti. A természetes akadályokat faágakkal, árkokkal kiegészítő védők az utolsó szál emberig harcoltak.[10] A csata hevességét jól mutatja, hogy a támadók részéről „elesett a janicsáraga, egy másik aga, több jajabasi, a janicsárok csaus-basája, a szamszundsi-basa, s a sereg is érzékeny veszteségeket szenvedett. Mindenesetre jellemző, hogy a parasztokkal összegyűlt védők jóval súlyosabb veszteségeket okoztak a törököknek, mint uraik Mohácsnál.”[11]



[1] Mai Pilismarót. Sörös Pongrác szerint nem Pilismarótról, hanem Pusztamarótról lehetett szó. Pilismarót mellett szól, hogy „itt van egy Basaharc nevű határrész is, amely az eseményre látszik utalni.” Bánkuti: Az Alföld népének i. m. 11. Vö. Sörös Pongrác: Az aradi „véres” országgyűlés és Dobozi halála helyének megállapítására vonatkozó szakvélemények. Századok 46. 1912. 10. sz. 782-783.

[2] Brodarics Me. i. m. 47.

[3] Más források szerint Orbáncz Endre.

[4] Brodarics Me. i. m. 47.

[5] Többek közt Dobozy Mihály, Fejér vármegyei egytelkes nemes, aki a legenda szerint kedvese életét saját kezével oltotta ki, hogy ne kerülhessen török kézre. Istvánffy i. m. 124. Jászay: A magyar nemzet i. m. 19.

[6] Szülejmán szultán naplója Török történetírók I. i. m. 318.

[7] Nemeskürty István: Ez történt Mohács után. Bp., 1966. 15.

[8] Brodarics Me. i. m. 48. A 200 ezres veszteség minden bizonnyal túlzó számadat.

[9] Dselálzáde Musztafa. Török történetírók II. i. m. 170-171.

[10] Kemálpasazáde. Török történetírók I. i. m. 273.

[11] Bánkuti: Az Alföld népének i. m. 14. „A janicsár aga, Sedsa aga, továbbá a szamszundsi-basi, a janicsárok csausa és több gyalogsági tiszt, meg igen sok szpáhi elesett s több aga megsebesült.” Szülejmán szultán naplója. Török történetírók I. i. m. 321. A mohácsi csatában egy jelentős török tiszt vagy elit katonai egység vezetőjének megsebesüléséről vagy haláláról sincs adatunk! Szülejmán szultán krónikása mindössze ennyit említ a mohácsi veszteségeknél: „A gyaurok közül körülbelül 4000 lovas és mintegy 50,000 gyalogos [túlzó szám, hiszen az egész királyi sereg kevesebb, mint 25 ezer fős volt – B.R.] költözött a pokolra, az iszlám hívei közül pedig mintegy 50-60 ember lőn vértanúvá.” Uo. I. 315.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 149
Heti: 196
Havi: 673
Össz.: 120 665

Látogatottság növelés
Oldal: Előre nem tervezett, spontán összecsapások
Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd - © 2008 - 2024 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »