A cseh-morva-sziléziai sereg

 

 

A cseh-magyar kapcsolat a Jagelló-házi királyok uralkodása alatt megromlott.[1] A csehek sérelmezték, hogy a Jagelló uralkodók 1490-től Budán rendezkedtek be, és csak ritkán látogattak Prágába, akkor is többnyire rövid időre.[2] Pedig a cseh királyi cím megbecsült pozíció, egyike volt a Német-római Birodalom választófejedelmeinek.[3] 1509-ben, a három éves gyermek Lajos cseh királlyá koronázásakor bebizonyosodott,[4] hogy a cseh-magyar kapcsolat elmérgesedett. A prágai ceremóniára érkező magyar urakból tizenötöt meggyilkoltak, és még a jelentős testőrséggel rendelkező Báthory István nádor is alig tudott elmenekülni a cseh támadói elől.[5] II. Lajos király 1522-ben utazott Csehországba, de cseh szempontból ez a látogatás sem sikerült túl jól. A fiatal uralkodó leváltotta a régi cseh garnitúrát, és helyükre új nemeseket nevezett ki. II. Lajos ellenszolgáltatás nélkül elkobozta a korábban elzálogosított királyi birtokokat, és török ellenes összefogásra kötelezte a cseheket.[6] Így amikor II. Lajos 1523-ban elhagyta Prágát, egy belpolitikai, vallási ellenségeskedéssel túlfűtött országot hagyott maga mögött. A helyzetet bonyolította, hogy I. Zsigmond lengyel király, II. Lajos nagybátyja a leváltott kormányzót, a cseh katolikus párt vezérét, Zdenék Lev z Rozmitál prágai fővárgrófot támogatta. Ráadásul a kormányzó örökölte a legvagyonosabb cseh főúr, Petr Rožmberk birtokait, ami – a leváltása ellenére – tovább javította Zdenék Lev hatalmi pozícióját. A kormányzó a jussát követelő ellenzéki vezér, a „cseh testvérek” vezetője, Jindřich Rožmberk ellen fordult, és Csehország éppen Mohács előtt belpolitikai válságba sodródott. „Elterjedtek olyan hírek is 1523 folyamán, hogy a hatalomból kivetett bárók összeesküvést szőnek Lajos ellen és fenyegetésként elhangzott Lajos rokonának, II. Keresztély dán királynak saját országa bárói által történt elűzése, mint intő példa.”[7] Habsburg Ferdinánd főherceg 1522. szeptember 2-án kelt levelében értesítette V. Károly császárt, hogy I. Ferenc francia király követe már néhány cseh urat maga mellé állított.[8] A csehországi változtatások korábbi értelmi szerzője, Szalkai László esztergomi érsek ráadásul 1525-ben irányt váltott, és meglepő módon ő is a II. Lajos-ellenes főúri szövetséghez csatlakozott. Az érsek-főkancellár döntése teljesen összehangolt, tudatos politika volt. Egybeesett Szalkai magyar belpolitikai váltásával, amikor – szakítva a királyi udvarral – egy királyellenes szövetség kialakítása kapcsán Szapolyai János erdélyi vajdát barátságába fogadta.[9] Erre a királyellenes összeesküvésre, a király leváltására tehát egyes magyar- és cseh főurak szövetkeztek,[10] amikor közbejött Szülejmán szultán 1526. évi hadjárata. Burgio pápai nuncius Mohács előtt hallott olyan híreket, hogy „Lajost a másvilágra küldik uralkodni, Máriát és a koronát pedig Szapolyainak adják. Ugyanő vél tudni arról, bár maga sem hiheti komolyan” – írta Barta Gábor –, „hogy 1525/26 telén a vajda Szalkai érsekkel Lajos király meggyilkolására esküdött össze.”[11] „Burgio tüzetes jelentéseket ír Rómába Szapolyai János veszedelmes törekvéseiről, és hogy a szerencsétlen gyermek (II. Lajos) ezeket fel nem éri ésszel, és így kiált fel: amit Isten nem adott neki, azt én sem adhatom.”[12] II. Lajos – ha nem is gyors felfogással, de – észlelte a változást mindkét országában, és 1526 elején Budára invitálta a szembenálló cseh urakat, akik látszólag megegyeztek egymással. Bár Zdenék Lev és szövetségesei visszakapták a korábbi pozícióikat, a csehországi hatalmi harc magas hőfokon izzott tovább.[13] Amikor II. Lajos király 1526. július 20-án délután 5 órakor elhagyta a budai várat, a török ellen készülő serege élén 600 fős cseh, morva és sziléziai gyalogság haladt déli irányba, Mohács felé.[14] Ez a gyalogos egység nyilván már a csehországi mozgósítás előtt is II. Lajos király mellett tartózkodhatott. A csehországi belpolitikai viszályt jól érzékelteti, hogy a cseh fősereg nem egyszerre, hanem több részletben érkezett Magyarországra, és egyikük sem bonyolódott harcba a török ellen. A magyar király segítségére előbb a leváltott cseh politikai elit tagjaiból álló, II. Lajos-párti hadsereg érkezett Nyugat-Magyarországra, Jindřich Rožmberk vezérlete alatt. Őt követte Adam I z Hradce főkancellár csapata, aki dédnagyanyja és felesége révén Zdenék Lev kormányzó rokona volt.[15] Hradce – aki egyébként Rožmberk politikai ellenfele volt –, és 2500 fős serege Győr környékéig jutott, mikor megérkezett hozzájuk a mohácsi csata híre.[16] „Több mint 500 lovassal és 2 ezer gyalogossal Neuhaus úr, cseh kancellár,[17] Jindřich Mezřícký, az urak Pernstainból, és több más urak jöttek, hogy segítsenek a király őfelségének.[18] Három napi járásra voltak a királytól, de nem tudták őt beérni, ezért újra Pozsonyba mentek a királyné tetszésére, és még mások is érkeztek oda. Az egyik Šlik[19] felderítette, hogy a törökök honnan jönnek. Isten tudja, hogy Pozsonyba jönnek-e, ezt még nem tudjuk, meg a vár is zárva van.”[20] Mezřícký-nek még 1526 júliusában küldött pénzt Mária királyné, hogy a morva főúr fogadjon fel zsoldosokat.[21] A kormányzópárti városok katonasága a cseh rendek július 28-án megtartott gyűlése után indult el Prágából Pozsony felé, valószínűleg egyes egységek már megérkezhettek augusztus végére. A cseh kormányzó, Zdenék Lev Rozmital azonban még Magyarország határát sem lépte át. Szintén elég jelentős létszámú morva sereg jött II. Lajos segítésére, a Magyarországot jól ismerő Brandenburgi György vezetésével.[22] A magyar király egykori nevelőjének igyekezete azonban kevéssé dicsérhető: a Mohács felé vezető utat Pozsonyból Székesfehérvárra 12 nap, majd a vesztes csata híre után a visszafelé vezető utat 4 nap alatt tette meg.[23] Beszédes adat, hogy visszafelé harmadannyi ideig tartott az út megtétele, mint odafelé menet. Brandenburgi „produkciója” nem kerülte el Mária királyné figyelmét, aki levelében korholta az őrgróf mentegetőzését.[24] Ráadásul – mint azt Barta Gábor megállapította – „Brandenburgi gyáva távolmaradása javított Szapolyai helyzetén.”[25]

A csehek magyarországi jelenléte, valamint a király halálhírére adott reakciójuk még pikánsabbá teszi 1526 őszének történetét. Már az a tény is különös, hogy a fentebbi fejezetben említett Czettritz Ulrich cseh lovag-kamarás az egyedüli ember, aki II. Lajos halálának történetéről nyilatkozott. Se a balesetnél jelenlevő Horváth Gáspár, sem Majláth István nem szólalt meg ez ügyben. Pozsony előtt, valószínűleg még Győr környékén érte utol Czettritz a király özvegyét, Mária királynét, aki nem hitt a cseh lovag-kamarás előadásának. A Győr környékén állomásozó Hradce főkancellár – aki talán valamiféle rokonságban állhatott Czettritz-cel, hiszen mindkettejük nevében szerepel Neuhaus –[26] itt szintén értesült a király halálhíréről. Minden valószínűség szerint több cseh főúr is jelen lehetett Czettritz kihallgatásán. (Ezért is valószínűbb, hogy a kihallgatásra nem Neszmélyben, hanem Győrben vagy Pozsonyban került sor.)[27] A cseh ellenzék vezére, a királypárti Jindřich Rožmberk neheztelt a kormányzóra, illetve a királyellenes cseh urakra II. Lajos elvesztése miatt. Rožmberk Prágából, 1526. szeptember 17-én írott levelében olvasható, hogy Czettritz II. Lajos király hű embere, „bár ő is egyike volt azoknak, aki őfelségét belevezette a sárba.”[28] Egy újabb cseh nemessel, Jiři žabkával[29] találkozunk, akit Habsburg Mária királyné küldött Krakkóba, hogy ott Czettritz-cel együtt előadja a király elvesztésének történetét. II. Lajos nagybátyja, Zsigmond lengyel király kétkedve fogadta Czettritz beszámolóját: „Legkegyelmesebb hercegnő stb. Jóllehet, Felségetek udvarának követe [Jiři Zabka, vagy Georgius Zabka – B. R.] értésünkre adta az Ön legkegyelmesebb férje és a mi legkedvesebb unokaöcsénk [értsd: II. Lajos – B. R.] halálát, azonban a követ érkezése után sem szűntek meg azok a különféle híresztelések, amelyek őfelsége életben maradásáról szólnak. És valóban, a [hírek közül a – B. R.] napokban mindegyiket felülmúlta, hogy halljuk, Felségetek Czettritz-t arra a helyre küldte, ahol Őfelsége leesett és meghalt. Kihallgattuk őt, de hogy az ő változata igaz lehet-e vagy nem – ezt mások határozottan cáfolják. Egyúttal Felségetekhez küldünk egy követet [Mikołaj Nipszyc sziléziai udvarnokot – B. R.] egyeztetni mindezekről, ott helyben, a valós tájékoztatás céljából.”[30] Mivel a levél valamikor október 11-e előtt kelt, és szerepel benne az az információ, hogy „Felségetek Czettritz-t arra a helyre küldte, ahol Őfelsége leesett és meghalt”, ezért Mária királyné kétszer küldte a cseh lovag-kamarást Mohácsra (valamikor még jóval október 11-e előtt, majd október 18-án, az agnoszkáló bizottság felállításakor).[31] Mire az agnoszkálásra sor került, már – a jelentés leírása szerint – egy seb nélküli, „romlatlan” holttestet kellett Czettritznek találnia, és Székesfehérvárra szállítania ahhoz, hogy Cseh- és Magyarországon a rendek botrány nélkül új királyt választhassanak. Czettritzen kívül senki sem ismerte személyesen II. Lajost azok közül, akik a király holttestének azonosítását végezték. A megbízást adó Mária királyné mellett Pozsonyban tartózkodó magyar főurak közül senki nem érezte kötelességének, hogy az agnoszkálókkal tartson, a Sárffy-levélként ismert dokumentum írója (vagy a jelentés diktálója), a győri vár katonai elöljárója (prefektusa) pedig csak futólag találkozott II. Lajossal, ezért nem tudhatott a király azonosításához szükséges „jegyek” létezéséről sem.[32] A győri vár prefektusának nevét egyelőre homály fedi. A Sárffy-levél eredetijét nem ismerjük, a Lengyelországba került másolat nincs aláírva, de feltüntették a levél címzésében, hogy a dokumentumot a prefektus küldte a kancellárnak. A prefektus (aki lehetett akár írástudatlan katonatiszt is) viszont nem azonos a győri udvarbíró-kanonokkal, Sárffy Ferenccel.[33] Az agnoszkálók közül egyedül Czettritz azonosította II. Lajosként a megtalált férfi holttestét. Azonban a cseh lovag-kamarás ekkor már nem az eredeti közegben – a Csele-patakban, vagy valamilyen egyéb vizes közegben – nyugvó, hanem onnan elmozdított, „friss sírdomb” alatt talált, 52 napja halott, és mindezek ellenére „romlatlannak” titulált férfi holttestét azonosította II. Lajos királyként.[34] A Czettritzék által fellelt halott férfi orvosszakértői vélemény szerint – amennyiben a Sárffy-jelentésként ismert dokumentum tartalma megfelel a valóságnak – nem 1526. augusztus 29-én, hanem a megtalálást megelőzően néhány nappal vesztette életét.[35] II. Lajos – vagy egy II. Lajosként azonosított ismeretlen férfi – agnoszkálásával a csehek dicstelen statisztálása Magyarországon befejeződött. Sietniük kellett a cseh rendeknek, hiszen már 1526. október 23-án – a magyarországi királyválasztását csaknem két hónappal megelőzve (!) – Habsburg Ferdinándot törvényes cseh királlyá választották Prágában, az elhunyt II. Lajos helyébe. A cseh történelem meghatározó napja volt e királyválasztás, hiszen majd’ 400 évre, 1918-ig – független döntéshozatalukat, nemzeti identitásukat, s végül nyelvüket elvesztve – integrálódtak a Habsburg-ház államkonglomerátumába. 1526 tehát nemcsak magyar sorsfordító esemény, hiszen a cseheknek még az önállóság azon illúziója sem adatott meg, mint eleinknek a török árnyékában megalakult Erdélyi Fejedelemségben.

 

Oldal: Külhoni "árnyékseregek" (1) A cseh-morva-sziléziai sereg
Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd - © 2008 - 2024 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat