Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd

A 2017 októberében, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

A cseh-morva-sziléziai sereg

 

 

A cseh-magyar kapcsolat a Jagelló-házi királyok uralkodása alatt megromlott.[1] A csehek sérelmezték, hogy a Jagelló uralkodók 1490-től Budán rendezkedtek be, és csak ritkán látogattak Prágába, akkor is többnyire rövid időre.[2] Pedig a cseh királyi cím megbecsült pozíció, egyike volt a Német-római Birodalom választófejedelmeinek.[3] 1509-ben, a három éves gyermek Lajos cseh királlyá koronázásakor bebizonyosodott,[4] hogy a cseh-magyar kapcsolat elmérgesedett. A prágai ceremóniára érkező magyar urakból tizenötöt meggyilkoltak, és még a jelentős testőrséggel rendelkező Báthory István nádor is alig tudott elmenekülni a cseh támadói elől.[5] II. Lajos király 1522-ben utazott Csehországba, de cseh szempontból ez a látogatás sem sikerült túl jól. A fiatal uralkodó leváltotta a régi cseh garnitúrát, és helyükre új nemeseket nevezett ki. II. Lajos ellenszolgáltatás nélkül elkobozta a korábban elzálogosított királyi birtokokat, és török ellenes összefogásra kötelezte a cseheket.[6] Így amikor II. Lajos 1523-ban elhagyta Prágát, egy belpolitikai, vallási ellenségeskedéssel túlfűtött országot hagyott maga mögött. A helyzetet bonyolította, hogy I. Zsigmond lengyel király, II. Lajos nagybátyja a leváltott kormányzót, a cseh katolikus párt vezérét, Zdenék Lev z Rozmitál prágai fővárgrófot támogatta. Ráadásul a kormányzó örökölte a legvagyonosabb cseh főúr, Petr Rožmberk birtokait, ami – a leváltása ellenére – tovább javította Zdenék Lev hatalmi pozícióját. A kormányzó a jussát követelő ellenzéki vezér, a „cseh testvérek” vezetője, Jindřich Rožmberk ellen fordult, és Csehország éppen Mohács előtt belpolitikai válságba sodródott. „Elterjedtek olyan hírek is 1523 folyamán, hogy a hatalomból kivetett bárók összeesküvést szőnek Lajos ellen és fenyegetésként elhangzott Lajos rokonának, II. Keresztély dán királynak saját országa bárói által történt elűzése, mint intő példa.”[7] Habsburg Ferdinánd főherceg 1522. szeptember 2-án kelt levelében értesítette V. Károly császárt, hogy I. Ferenc francia király követe már néhány cseh urat maga mellé állított.[8] A csehországi változtatások korábbi értelmi szerzője, Szalkai László esztergomi érsek ráadásul 1525-ben irányt váltott, és meglepő módon ő is a II. Lajos-ellenes főúri szövetséghez csatlakozott. Az érsek-főkancellár döntése teljesen összehangolt, tudatos politika volt. Egybeesett Szalkai magyar belpolitikai váltásával, amikor – szakítva a királyi udvarral – egy királyellenes szövetség kialakítása kapcsán Szapolyai János erdélyi vajdát barátságába fogadta.[9] Erre a királyellenes összeesküvésre, a király leváltására tehát egyes magyar- és cseh főurak szövetkeztek,[10] amikor közbejött Szülejmán szultán 1526. évi hadjárata. Burgio pápai nuncius Mohács előtt hallott olyan híreket, hogy „Lajost a másvilágra küldik uralkodni, Máriát és a koronát pedig Szapolyainak adják. Ugyanő vél tudni arról, bár maga sem hiheti komolyan” – írta Barta Gábor –, „hogy 1525/26 telén a vajda Szalkai érsekkel Lajos király meggyilkolására esküdött össze.”[11]Burgio tüzetes jelentéseket ír Rómába Szapolyai János veszedelmes törekvéseiről, és hogy a szerencsétlen gyermek (II. Lajos) ezeket fel nem éri ésszel, és így kiált fel: amit Isten nem adott neki, azt én sem adhatom.”[12] II. Lajos – ha nem is gyors felfogással, de – észlelte a változást mindkét országában, és 1526 elején Budára invitálta a szembenálló cseh urakat, akik látszólag megegyeztek egymással. Bár Zdenék Lev és szövetségesei visszakapták a korábbi pozícióikat, a csehországi hatalmi harc magas hőfokon izzott tovább.[13] Amikor II. Lajos király 1526. július 20-án délután 5 órakor elhagyta a budai várat, a török ellen készülő serege élén 600 fős cseh, morva és sziléziai gyalogság haladt déli irányba, Mohács felé.[14] Ez a gyalogos egység nyilván már a csehországi mozgósítás előtt is II. Lajos király mellett tartózkodhatott. A csehországi belpolitikai viszályt jól érzékelteti, hogy a cseh fősereg nem egyszerre, hanem több részletben érkezett Magyarországra, és egyikük sem bonyolódott harcba a török ellen. A magyar király segítségére előbb a leváltott cseh politikai elit tagjaiból álló, II. Lajos-párti hadsereg érkezett Nyugat-Magyarországra, Jindřich Rožmberk vezérlete alatt. Őt követte Adam I z Hradce főkancellár csapata, aki dédnagyanyja és felesége révén Zdenék Lev kormányzó rokona volt.[15] Hradce – aki egyébként Rožmberk politikai ellenfele volt –, és 2500 fős serege Győr környékéig jutott, mikor megérkezett hozzájuk a mohácsi csata híre.[16]Több mint 500 lovassal és 2 ezer gyalogossal Neuhaus úr, cseh kancellár,[17] Jindřich Mezřícký, az urak Pernstainból, és több más urak jöttek, hogy segítsenek a király őfelségének.[18] Három napi járásra voltak a királytól, de nem tudták őt beérni, ezért újra Pozsonyba mentek a királyné tetszésére, és még mások is érkeztek oda. Az egyik Šlik[19] felderítette, hogy a törökök honnan jönnek. Isten tudja, hogy Pozsonyba jönnek-e, ezt még nem tudjuk, meg a vár is zárva van.”[20] Mezřícký-nek még 1526 júliusában küldött pénzt Mária királyné, hogy a morva főúr fogadjon fel zsoldosokat.[21] A kormányzópárti városok katonasága a cseh rendek július 28-án megtartott gyűlése után indult el Prágából Pozsony felé, valószínűleg egyes egységek már megérkezhettek augusztus végére. A cseh kormányzó, Zdenék Lev Rozmital azonban még Magyarország határát sem lépte át. Szintén elég jelentős létszámú morva sereg jött II. Lajos segítésére, a Magyarországot jól ismerő Brandenburgi György vezetésével.[22] A magyar király egykori nevelőjének igyekezete azonban kevéssé dicsérhető: a Mohács felé vezető utat Pozsonyból Székesfehérvárra 12 nap, majd a vesztes csata híre után a visszafelé vezető utat 4 nap alatt tette meg.[23] Beszédes adat, hogy visszafelé harmadannyi ideig tartott az út megtétele, mint odafelé menet. Brandenburgi „produkciója” nem kerülte el Mária királyné figyelmét, aki levelében korholta az őrgróf mentegetőzését.[24] Ráadásul – mint azt Barta Gábor megállapította – „Brandenburgi gyáva távolmaradása javított Szapolyai helyzetén.”[25]

A csehek magyarországi jelenléte, valamint a király halálhírére adott reakciójuk még pikánsabbá teszi 1526 őszének történetét. Már az a tény is különös, hogy a fentebbi fejezetben említett Czettritz Ulrich cseh lovag-kamarás az egyedüli ember, aki II. Lajos halálának történetéről nyilatkozott. Se a balesetnél jelenlevő Horváth Gáspár, sem Majláth István nem szólalt meg ez ügyben. Pozsony előtt, valószínűleg még Győr környékén érte utol Czettritz a király özvegyét, Mária királynét, aki nem hitt a cseh lovag-kamarás előadásának. A Győr környékén állomásozó Hradce főkancellár – aki talán valamiféle rokonságban állhatott Czettritz-cel, hiszen mindkettejük nevében szerepel Neuhaus –[26] itt szintén értesült a király halálhíréről. Minden valószínűség szerint több cseh főúr is jelen lehetett Czettritz kihallgatásán. (Ezért is valószínűbb, hogy a kihallgatásra nem Neszmélyben, hanem Győrben vagy Pozsonyban került sor.)[27] A cseh ellenzék vezére, a királypárti Jindřich Rožmberk neheztelt a kormányzóra, illetve a királyellenes cseh urakra II. Lajos elvesztése miatt. Rožmberk Prágából, 1526. szeptember 17-én írott levelében olvasható, hogy Czettritz II. Lajos király hű embere, „bár ő is egyike volt azoknak, aki őfelségét belevezette a sárba.”[28] Egy újabb cseh nemessel, Jiři žabkával[29] találkozunk, akit Habsburg Mária királyné küldött Krakkóba, hogy ott Czettritz-cel együtt előadja a király elvesztésének történetét. II. Lajos nagybátyja, Zsigmond lengyel király kétkedve fogadta Czettritz beszámolóját: „Legkegyelmesebb hercegnő stb. Jóllehet, Felségetek udvarának követe [Jiři Zabka, vagy Georgius Zabka – B. R.] értésünkre adta az Ön legkegyelmesebb férje és a mi legkedvesebb unokaöcsénk [értsd: II. Lajos – B. R.] halálát, azonban a követ érkezése után sem szűntek meg azok a különféle híresztelések, amelyek őfelsége életben maradásáról szólnak. És valóban, a [hírek közül a – B. R.] napokban mindegyiket felülmúlta, hogy halljuk, Felségetek Czettritz-t arra a helyre küldte, ahol Őfelsége leesett és meghalt. Kihallgattuk őt, de hogy az ő változata igaz lehet-e vagy nem – ezt mások határozottan cáfolják. Egyúttal Felségetekhez küldünk egy követet [Mikołaj Nipszyc sziléziai udvarnokot – B. R.] egyeztetni mindezekről, ott helyben, a valós tájékoztatás céljából.”[30] Mivel a levél valamikor október 11-e előtt kelt, és szerepel benne az az információ, hogy „Felségetek Czettritz-t arra a helyre küldte, ahol Őfelsége leesett és meghalt”, ezért Mária királyné kétszer küldte a cseh lovag-kamarást Mohácsra (valamikor még jóval október 11-e előtt, majd október 18-án, az agnoszkáló bizottság felállításakor).[31] Mire az agnoszkálásra sor került, már – a jelentés leírása szerint – egy seb nélküli, „romlatlan” holttestet kellett Czettritznek találnia, és Székesfehérvárra szállítania ahhoz, hogy Cseh- és Magyarországon a rendek botrány nélkül új királyt választhassanak. Czettritzen kívül senki sem ismerte személyesen II. Lajost azok közül, akik a király holttestének azonosítását végezték. A megbízást adó Mária királyné mellett Pozsonyban tartózkodó magyar főurak közül senki nem érezte kötelességének, hogy az agnoszkálókkal tartson, a Sárffy-levélként ismert dokumentum írója (vagy a jelentés diktálója), a győri vár katonai elöljárója (prefektusa) pedig csak futólag találkozott II. Lajossal, ezért nem tudhatott a király azonosításához szükséges „jegyek” létezéséről sem.[32] A győri vár prefektusának nevét egyelőre homály fedi. A Sárffy-levél eredetijét nem ismerjük, a Lengyelországba került másolat nincs aláírva, de feltüntették a levél címzésében, hogy a dokumentumot a prefektus küldte a kancellárnak. A prefektus (aki lehetett akár írástudatlan katonatiszt is) viszont nem azonos a győri udvarbíró-kanonokkal, Sárffy Ferenccel.[33] Az agnoszkálók közül egyedül Czettritz azonosította II. Lajosként a megtalált férfi holttestét. Azonban a cseh lovag-kamarás ekkor már nem az eredeti közegben – a Csele-patakban, vagy valamilyen egyéb vizes közegben – nyugvó, hanem onnan elmozdított, „friss sírdomb” alatt talált, 52 napja halott, és mindezek ellenére „romlatlannak” titulált férfi holttestét azonosította II. Lajos királyként.[34] A Czettritzék által fellelt halott férfi orvosszakértői vélemény szerint – amennyiben a Sárffy-jelentésként ismert dokumentum tartalma megfelel a valóságnak – nem 1526. augusztus 29-én, hanem a megtalálást megelőzően néhány nappal vesztette életét.[35] II. Lajos – vagy egy II. Lajosként azonosított ismeretlen férfi – agnoszkálásával a csehek dicstelen statisztálása Magyarországon befejeződött. Sietniük kellett a cseh rendeknek, hiszen már 1526. október 23-án – a magyarországi királyválasztását csaknem két hónappal megelőzve (!) – Habsburg Ferdinándot törvényes cseh királlyá választották Prágában, az elhunyt II. Lajos helyébe. A cseh történelem meghatározó napja volt e királyválasztás, hiszen majd’ 400 évre, 1918-ig – független döntéshozatalukat, nemzeti identitásukat, s végül nyelvüket elvesztve – integrálódtak a Habsburg-ház államkonglomerátumába. 1526 tehát nemcsak magyar sorsfordító esemény, hiszen a cseheknek még az önállóság azon illúziója sem adatott meg, mint eleinknek a török árnyékában megalakult Erdélyi Fejedelemségben.



[1] Kovács Endre: Magyar-cseh történelmi kapcsolatok. Bp., 1952. 132.

[2] A magyar urak pedig pontosan attól tartottak, hogy II. Lajos átteszi a székhelyét Prágába, és soha nem tér vissza Budára. C. Tóth Norbert: A királyi pár Csehországban 1522-1523. In. „Köztes-Európa” vonzásában. Ünnepi tanulmányok Font Márta tiszteletére. Szerk. Bagi Dániel-Fedeles Tamás-Kiss Gergely. Pécs, 2012. 85.

[3] E. Kovács Péter: A császárválasztás és Magyarország. In. Unger Mátyás Emlékkönyv. Emlékkönyv Unger Mátyás negyedszázados egyetemi történésztanári működése emlékére és születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerkesztették: E. Kovács Péter – Kalmár János – V. Molnár László. Bp., 1991. 61-71.

[4] C. Tóth: A királyi pár i. m. 84.

[5] B. Szabó: A mohácsi csata i. m. 61.                             

[6] Krzysztof Szydłowiecki kancellár naplója 1523-ból. Sajtó alá rendezte: Zombori István. Fordította: Boronkainé Bellus Ibolya. Bp., 2004. 237-238.

[7] Szydłowiecki naplója i. m. 237. Kubinyi: A magyar állam. In. Mohács. Tanulmányok. i. m. 83.

[8] Szydłowiecki naplója i. m. 237.

[9] Margalits: Horvát repertorium I. i. m. 360.

[10]Némely cseh főurakat gyanúsítanak, hogy Szapolyaival tartanak és a királytól el akarnak pártolni.” Uo. 372.

[11] Barta: A Sztambulba i. m. 54. Megjegyzem, hogy ha a király meggyilkolását nem is, de leváltását komolyan gondolhatta Szalkai, mivel Burgio éppen ezért javasolta a pápánál az érsek-főkancellár elmozdítását II. Lajos mellől. A pápai nuncius Brodaricsot javasolta Szalkai helyére. Margalits Horvát repertorium I. i. m. 362. A közelgő csata miatt Szalkai lemondatására már nem volt idő, de a bizalomvesztés abból is jól érzékelhető, hogy Brodarics átvette az érsektől a királyi titkos pecsét őrzésének feladatát. Szalkai „mert másképp nem tehetett, vagy nyugalmasabb élet kedvéért a titkosnak nevezett királyi pecsétet visszaadta a király kezébe, és azt Brodarics István kapta.” Brodarics Me. i. m. 15.

[12] Margalits: Horvát repertorium I. i. m. 365.

[13] Kubinyi: A magyar állam. Mohács tanulmányok i. m. 90. Nemcsak Prágában, hanem Budán is folytatódott a harc. A Budára látogató egyik cseh úr szekerét magyar támadók kifosztották. Ezért a mohácsi csata előtti országgyűlés törvényt is alkotott (1526. évi XIX. tc.) a csehek védelmére, illetve a bűnösök kézre kerítésével kapcsolatban. „Azokra nézve, akik Budán, őfelsége vára előtt a csehek javait elrabolták, a valót ki kell puhatolni, és érdemük szerint meg kell őket büntetni. 1. § És az elraboltakra nézve a cseheknek elégtételt kell szolgáltatni.”

[14]Primo circa 600 fanti Bohemi, Moravi e Slesi.” Bibliotheca Apostolica Vaticana, Vat. lat. 3924. fol. 257r-v. Ld. Kalous: Elfeledett források i. m. 606., 614.

[15] Botlik – Nemes – Tolvaj: Kétségeink i. m. 7. Vö. B. Szabó: A mohácsi csata i. m. 61.

[16] Bayerisches Hauptstaatsarchiv. München. Kurbayern, Außeres Archiv. BHStA. KäA Nr. 240., fol. 196-197. Vö. Péterfi: A Magyar Királyság i. m. 135-136.

[17] Adam I z Hradce, vagy Adam Nova Domo, németesen Neuhaus, magyarosan Újházi Ádám cseh főkancellár. Botlik – Nemes – Tolvaj: Kétségeink i. m. 7.

[18] Értsd: II. Lajosnak.

[19] A mohácsi csatában elesett Štěpan Šlik fivére.

[20] Archiv C̆esky XX. i. m. 7-8.

[21] Brodarics Me. i. m. 26.

[22] Brandenburgival tartott személyes testőrsége is, melyet – a budai mészáros céh sáfárkönyve szerint – budai mészárosok hajtással foglalkozó böllérlegényeiből verbuvált az őrgróf. Helyismeretben tehát nem volt hiány. Zolnay: Kincses Magyarország i. m. 82.

[23] Egyes cseh és morva egységek Budáig is eljutottak. Az egységek vezetőinek nevét is pontosan tudjuk: „Bohemi preterea et Moravi iusto numero partim ad Albam Regiam partim ad Budam venerant ductoribus marchione Brandenburg. Adamo de Nova Domo, Vilhelmo Svihovsky et Henrico Hlozek, qui Bohemis praeerant; Joanne vero a Pernstein, Joanne iuniore a Sternberg et Bernardo iuniore a Zerotin, qui Moravos ducebant.” Archiv C̆esky XX. i. m. 329.

[24] Archiv C̆esky XI. i. m. 365.

[25] Barta: A Sztambulba i. m. 55.

[26] Botlik – Nemes – Tolvaj: Kétségeink i. m. 6-7.

[27] Ld. 189. lábjegyzet.

[28] Archiv C̆esky X. i. m. 139-140.

[29] Cseh királyi titkár, később cseh alkancellár. Kubinyi András: Királyi titkárok. Gesta 6. 2006. 1. sz. 6. Botlik – Nemes – Tolvaj: Kétségeink i. m. 7-8.

[30] AT. VIII. 215. (A szerző fordítása.)

[31] Botlik – Nemes – Tolvaj: Kétségeink i. m. 8.

[32] Uo. 11-20.

[33] Botlik Richárd: Egy könyv ürügyén – II. Lajos király halálának körülményeiről. In. Különvélemény. A mainstream magyar történelem határán. Szerk. Illik Péter. Bp., 2017. 16., 47.

[34] Nemes István – Tolvaj Balázs: II. Lajos magyar király (1506-1526) holttestének megtalálása. Az 1926-ban írt igazságügyi orvosszakértői vélemény elemzése és újraértelmezése. Orvosi Hetilap 155. 2014. 12. 475-480.

[35] Uo. 479-480.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 143
Heti: 42
Havi: 1 175
Össz.: 106 066

Látogatottság növelés
Oldal: Külhoni "árnyékseregek" (1) A cseh-morva-sziléziai sereg
Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd - © 2008 - 2023 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »