Augusztus 16-án             II. Lajos Kesztölcről ír levelet a királyi kincstartó kötelességeiről,[1] miközben a királyi sereg a nap folyamán Bátára érkezik.[2]

                                               II. Lajos Kesztölcről tájékoztatja Batthyány bánt, hogy a török már elfoglalta Eszéket, és kéri, hogy gyűjtsön minél nagyobb sereget az összecsapásra.[3] (<– Július 24.) (–> Augusztus 17.)

                                               Szülejmán szultán a Dráva partján Ibrahim pasa sátorában időzik, és figyeli a hídverést. Az első török egységek átkelnek a Dráva bal partjára, hogy védjék a hídfőállást kialakító technikusokat.[4] 

Tomori Pál kalocsai érsek és Perényi Péter temesi ispán 5-6000 fősre becsült serege a Duna bal partján állomásozik.[5]

Thuróczy Miklós személynök ítéletet hoz a besztercebányai bányászfelkelés ügyében: az elfogott vezetőket kivégzik.[6] (<– Augusztus 3.)

Augusztus 17-én              A királyi sereg Bátán táborozik.[7] (<– Augusztus 14.) (–> Augusztus 23.) Tomori Pál kalocsai érsek Bátára érkezik.[8] A bátai táborban megtartott haditanács Tomori Pál kalocsai érseket és Szapolyai György szepesi ispánt kinevezi a királyi sereg fővezérévé.[9] (–> Augusztus 25.)

                                               Tomori Pál tanácsára II. Lajos király békekövetséget meneszt az eszéki átkelésre készülődő Szülejmán szultánhoz.[10] „Kegyelemkérésre jött a budai király követe, az ő saját akaratából” – tudósított egy korabeli oszmán defter.[11] A törökök visszautasítják a békét, és egy bársony kaftánt ajándékoznak II. Lajos követének.[12]

                                               Majláth István királyi sáfár Bátáról levelet ír Bornemissza János budai várnagynak és pozsonyi ispánnak, mert sokan panaszkodnak rá, hogy nem látja el elegendő élelemmel II. Lajos királyt. Majláth kéri Bornemisszát, hogy küldjön pénzt.[13]

                                               A török sereg a Dráva bal partján is befejezi a hídfőállást, már csak a hajók felállítása maradt hátra a híd véglegesítéséhez.[14]

                                               Batthyány Ferenc bán a Vaska melletti táborából levelet ír feleségének: búcsúzik nejétől, ugyanakkor reméli, hogy még viszontlátják egymást.[15]

                                               Habár Batthyány Ferenc bán a Szlavóniában gyűjthető sereg létszámát 12 000 fősre becsüli, ő maga összesen 3000 lovast és nem olyan sok gyalogost (összesen körülbelül 4000 főt) képes mozgósítani az 1526. évi hadjáratra.[16] (<– Augusztus 16.) (–> Augusztus 18.)

Augusztus 18-án             Ibrahim pasa a reggeli órákban a szultánnál tesz látogatást, és a hadjárat további részleteiről tanácskoznak. Később lóháton közösen visszatérnek a készülő eszéki hídhoz, és sokáig tartózkodnak Ibrahim nagyvezír sátrában.[17]

                                               II. Lajos király Bátán táborozik, innen küld parancslevelet a szepesi káptalan hiteles emberének.[18] Szintén Bátáról sürgeti Batthyány bánt: éjjel-nappal igyekezzen, hogy katonái egyesülhessenek a királyi sereggel.[19] (<– Augusztus 17.) A király csébi Pogány Zsigmondot küldi a bánhoz, mert ő részletesen beszámolhat arról, hogy a török had éppen merre tartózkodik. A levelet kézbesítő Pogány Zsigmondtól azt is megtudhatja a bán, hogy miért fontos és sürgető a két hadsereg egyesülése. (–> Augusztus 21.)

Augusztus 19-én              A törökök elkészítik az eszéki hidat, amely százkilencvenkilenc méter hosszú és mindössze száznegyven centiméter széles lett. (<– Augusztus 15.) (–> Augusztus 23.) Ibrahim pasa összehívja az összes béget, akikkel lóháton tanácskoznak.[20]

II. Lajos király Várday Pál egri püspököt a bátai királyi táborból visszaküldi Budára,[21] mert tudomására jutott, hogy Bernhard Beheim körmöci kamarás, Lengyel János királynéi udvarmester és Bornemissza Péter királyi tanácsos nagy értékben sikkasztott, és az elszámoltatásuk után a király nagy összeg megszerzésében reménykedik.[22] (–> Augusztus 30.)

„Ha a török mégis átkelne a Dráván, akkor vagy meg kell vívniuk azonnal, vagy el kell menekülniük. […] Hogy mekkora a király serege, azt bizonyosan tudni nem lehet, mert katonái nincsenek együtt, hanem a környező falvakban szétszóródva táboroznak” – írta Burgio pápai nuncius.[23]

II. Lajos király a bátai táborból utasítja a vasvári káptalant, hogy a hatóság hivatalos embere derítse ki, miért marad távol Fladniczer Vid a török elleni hadjárattól, illetve igazolja a távolmaradásának okát.[24] (–> Augusztus 27.)

Augusztus 20-án (h.)     Szülejmán szultán és Ibrahim pasa hosszú tanácskozást tart. Kurd – Jahjapasa-oglu Báli bég belgrádi vajdája – százötven katonájával átkel az eszéki hídon, és egy magyar előőrssel összecsapva hét magyar foglyot szerez, akiket Szülejmán szultán elé hurcol. Kurd 9000 akcse jövedelmű tímár birtokot kap jutalmul a bátorságáért.[25]

                                               „A harctéren az az újság, hogy a török hajóhad kezd felfelé haladni a Dráván, ami egész világosan mutatja, hogy a szultán egyenest Budára és nem Szlavóniába igyekszik, mert akkor semmi hasznát nem vehetné a hajóknak a Dráván. […] Ha a török átkel a Dráván, a királynak vagy meg kell vele ütköznie, vagy futnia kell. A harcra megvan a magyarokban a kedv s az elszántság; hogyha csak erre volna szükség, semmi másra, akkor lehetne még reményük a sikerre”[26] – jelentette Burgio pápai nuncius.

                                               Szapolyai János erdélyi vajda Kolozsvárott tartózkodik, innen utasítja a kolozsmonostori konventet, hogy Tomori István erdélyi alvajdát vezessék be az erdélyi birtokaiba, és aki ennek ellentmond, azt elé idézzék meg tárgyalásra.[27] (<– Augusztus 15.) (–> Augusztus 24.)

Augusztus 21-én              II. Lajos király – a Bátaszék és Dunaszekcső mellett fekvő, egykori településen – Újfalun tartózkodik.[28] A király tájékoztatja Batthyány bánt: a szultán arra törekszik, hogy a bán csapatát elvágja a királyi seregtől. Ezért nagyon fontos, hogy a bán éjjel-nappal siessen hozzá.[29] (<– Augusztus 18.) (–> Augusztus 25.)

                                               A reggeli órákban Báli bég és Hüszrev bég átkel a seregével az eszéki hídon, és a Dráva bal partján tábort ver. Napközben – a ruméliai seregeket követően – Ibrahim pasa kel át a vele levő összes janicsárral és a málhákkal. „S az a hír terjedt el, hogy a gyauroknak rendkívül megerősített táboraik vannak, melyek mindegyike ellen több napig kell harcolni.”[30] (–> Augusztus 29.)

Augusztus 22-én              Szülejmán szultán is átkel az eszéki hídon, és abban a táborban száll meg, ahol korábban Ibrahim pasa tartózkodott. Esik az eső.[31]

                                               A kolozsmonostori konvent előtt Tomori Miklós fogarasi várnagy az öccseit (Antalt, Pált, Jánost és Györgyöt), valamint utódaikat társörököseivé fogadja kövesdi jószágában és a Fehér vármegyében fekvő Galac birtokában.[32]

Augusztus 23-án             A királyi sereg és a király Mohácsnál táborozik.[33] (<– Augusztus 17.) Perényi Péter temesi ispán a seregét „a király parancsára a Duna túlsó partjáról[34] az innensőre vezette át, hogy a királyi sereggel egyesüljenek.”[35]

                                               Az anatóliai sereg is átkel az eszéki hídon. Eszék városát felgyújtják, házait, kertjeit elpusztítják. Az átkelés után a törökök szétbontják a hajóhidat. (<– Augusztus 19.) (–> Augusztus 29.) Reggeltől estig szakadatlanul esik az eső.[36]

                                               A cseh rendek gyűlése Brnoban. A cseh nemesség a török háború kapcsán összesen 1306 lovas katona felszerelésére és ellátására kötelezi magát.[37] (<– Július 28.)

                                               Gosztonyi János erdélyi püspök Gyulafehérvárról tájékoztatja II. Lajos királyt a török ellen gyűjtött, de – a nagy távolság és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt – Erdélyben rekedt bandériumáról.[38] Beszámol arról is, hogy a király hadügyi megbízottja, vingárti Horváth Gáspár mester serényen gyűjti az erdélyi hadat, és tőle két, jól felszerelt harci szekeret kért a török elleni harcra. (<– Augusztus 11.)

                                               Batthyány Ferenc horvát-szlavón-dalmát bán a monoszlói hadi táborában kelt levelében – téves információk alapján – úgy tudja, hogy II. Lajos király 40 ezer fős keresztény hadsereggel számol a küszöbön álló összecsapás során.[39] (–> Augusztus 24.)

Augusztus 24-én              Egész nap esik az eső. Az időjárási körülmények miatt felbomlik és rendezetlenné válik a török hadsereg menetoszlopa.[40]

Tomori Pál érsek-főkapitány és Perényi Péter temesi ispán csapatai a Dráva- és Karasica-folyó[41] közti területen igyekeznek hátráltatni a szultán seregének vonulását.[42] Tomori ágyúszekerekből felépített tábori állásból kíván harcba bocsátkozni a közelben felfejlődő, menetelő török sereggel.[43]

                                               Haditanácsot tartanak a királyi táborban. Tomori Pál a tanácsban 20 000 fősre becsüli az eddig összegyűlt keresztény, és 70 000 fősre a török sereg létszámát.[44] (<– Augusztus 23.)

                                               Szapolyai János erdélyi vajda öt nappal a mohácsi csata előtt még Erdélyben tartózkodik, és a mohácsi csata helyszínétől több mint ötszáz kilométerre fekvő Kolozsvárról ír levelet.[45] (<– Augusztus 20.) (–> Szeptember 23.) Az erdélyi vajda Bogáthy János küküllői ispánt küldi Kolozsvárról a két szász szék dékánjaihoz és plébánosaihoz. A címzetteket felszólítja, hogy mindenben engedelmeskedjenek.

                                               Szapolyai vajda bizalmasa, somlyói Báthory István királyi tanácsos (a későbbi lengyel király és erdélyi fejedelem apja) szintén Kolozsvárott tartózkodik, a város körül állomásozó erdélyi sereg mellett.[46]

                                               Drágffy János országbíró – Közép-Szolnok és Kraszna ispánja – a mohácsi táborban kelt végrendeletében módosítja a korábbi rendelkezését. Családját és familiárisait a királyi táborból hiányzó, Erdélyben tartózkodó Szapolyai János vajdára bízza.[47] (–> Augusztus 27.)

                                               A Budán tartózkodó Habsburg Mária királyné – II. Lajos király beleegyezésével és hozzájárulásával – Oláh Miklós királynéi titkárt egri nagyprépostnak és kanonoknak nevezi ki, miután Oláh elődje – a mohácsi csata napjaiban szintén Budán tartózkodó –, Szalaházy Tamás veszprémi püspök lett.[48] (<– Február 18.)

Augusztus 25-én              Habsburg Ferdinánd főherceg Stájerország jövedelmeiből 2 000 fős cseh gyalogos zsoldossereget toboroz, hogy a katonákat sógora, II. Lajos segítségére küldje.[49] (<– Július 15.) Azonban a zsoldosok már nem jutnak el a mohácsi csatába, ezért később az itáliai hadszíntéren alkalmazzák őket.

                                               Tomori Pál kalocsai érsek a királyi tábor mellé vonja vissza a saját – állítása szerint támadásra alkalmasabb – táborát. A két, egymással ellenséges magyar katonai tábor egymástól kis távolságra fekszik, de a katonák nem érintkeznek egymással: „a mi táborunk[50] az ő táborukkal körülbelül fél mérföldre[51] Mohács alatt egyesült, de úgy, hogy ott mi nem keveredtünk, hanem a mi és az ő táboruk közt kis távolság maradt.”[52]

                                               „A kalocsai érsek már megérkezett a király táborába, és Szapolyai Györggyel, a vajda öccsével együtt őt nevezték ki a sereg fővezérévé. Ebben mindenki egyetértett, s mindenki ezt tartotta a leghelyesebbnek. De aztán Tomori és Perényi Péter közt valami szóváltás támadt, aminek a vége az lett, hogy mindkét fővezér lemondott, s csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudták őket rávenni, hogy ezt a tisztet mégis elfogadják. [<– Augusztus 17.] Ezután Tomori érsek 10 ezer lovassal lement a Dráva átkelőjéhez kipuhatolni, hogy meg lehet-e még akadályozni a török átkelését, de azt kellett látnia, hogy a törökök már három hidat vertek a folyón, s már annyi embert és tüzérséget hoztak át a másik partra, hogy lehetetlen volt velük szembeszállni, ezért visszavonult a királyhoz”[53] – jelentette Burgio pápai nuncius.

                                               Mohácsnál kiköt a Thurzó Elek kincstartó által Budáról küldött, ágyút és lőszert szállító hajóhad. (<– Augusztus 10.) A munícióval együtt kétszáz gyalogos katona és kilenc bécsi ágyú érkezik.[54]

                                               II. Lajos sürgeti a horvát bánt, hogy „gyorsan, gyorsan, gyorsan” siessenek a mohácsi táborba. (<– Augusztus 21.) „Úgy siessetek, hogy holnap hajnalra már itt legyetek, ha nem előbb.”[55] (–> Augusztus 26.)

                                               A Speyerben tartózkodó Habsburg Ferdinándot értesítik, hogy a törökök Jurisics Miklós főkapitánnyal akarnak egyezkedni, a szultán fegyverszünetet akar kötni a horvátokkal, és Jurisics Miklóst tárgyalásra hívta. A főkapitány kitartásra és ellenállásra bátorította a horvát rendeket.[56]

Augusztus 26-án             A reggeli órákban köd ereszkedik a vonuló török seregre, ezért délig lóháton várakoznak, majd lassan folytatják útjukat észak felé.[57]

Batthyány Ferenc bán megérkezik a királyi táborba az általa vezetett „3 ezer lovassal és nem olyan sok gyalogossal.”[58] (<– Augusztus 25.) (–> Augusztus 29.) A horvát csapatokból alig néhány bandérium érkezik, többségük Zágráb környékén gyülekezik.[59]

                                               „Augusztus 26-án vasárnap a magyar sereg már hadrendben állt a tábora előtt”.[60] (–> Augusztus 27.)

                                               A speyeri gyűlés 400 000 gulden segélyt (Türkenhilfe vagy Romzug) ajánl II. Lajosnak a török elleni harcra.[61] (<– Július 28.) A birodalmi rendek tárgyalóküldöttséget állítanak fel, hogy tájékozódjanak a Magyarországra küldendő 4–5 000 zsoldos felszereléséről.[62]

                                               Antwerpenből jelenti Bartholomeu Berzer az angol királyi udvarnak, hogy III. János portugál király Lisszabonból útra kelt követe még mindig nem érkezett meg Magyarországra, pedig a portugál király küldötte 4 000 gyalogos katona felszerelésére elegendő pénzről kiállított váltót vitt magával II. Lajos király segítségére.[63] (–> Szeptember 14.)

Augusztus 27-én (h.)     A reggeli órákban „a király csatasorát rendezték – mert ezen a napon is azt hittük, hogy az ellenség csatába száll.”[64] (<– Augusztus 26.) (–> Augusztus 29.)

Drágffy János országbíró saját kezű, magyar nyelvű végrendeletében ismét Szapolyai János erdélyi vajda gondjaira bízza családtagjait.[65] (<– Augusztus 24.) Az országbíró arra kéri a végrehajtóit, hogy végakaratát juttassák el az Erdélyben tartózkodó Szapolyai Jánoshoz.[66]

                                               Erdődy Simon zágrábi püspök és testvére, Péter hetven lovassal megérkezik a mohácsi táborba.[67]

                                               Aczél István pozsonyi alispán háromszáz lovassal és a Bornemissza János pozsonyi ispán által küldött „néhány ezer arany hadisegéllyel” csatlakozik a királyhoz.[68]

                                               Szerecsen János tolnai ispán kétezernél több gyalogos íjássszal csatlakozik a királyi táborhoz.[69]

                                               A vasvári káptalan jelenti II. Lajosnak, hogy a királyi parancs értelmében, augusztus 23-án felkeresték Fladniczer Videt a várában, aki igazat állított a testi állapotáról. Fladniczer jobb lábán gyógyíthatatlannak tűnő seb van, lóra szállni nem tud, és járni is csak mankó segítségével képes, ezért nem tud megjelenni a jelenlegi hadjáratban.[70] (<– Augusztus 19.)

                                               Mária királyné felszólítja Selmecbányát, hogy a Fuggerek felé fennálló adósságaikat minél előbb fizessék ki.[71]

                                               Az Alsó-ausztriai Kamara három mázsa ólmot, hat mázsa lőport és húsz szakállas puskát küld Frangepán Kristóf grófnak.[72]

Augusztus 28-án             Egy ismeretlen, bécsi származású szemtanú szerint háromszáz német landsknecht csatlakozik II. Lajos király seregéhez.[73]

                                               Az oszmán sereg ezen a napon pihenőt tart.[74]

                                               „Már ez idő alatt is alapos vita folyt a király jelenlétéről. Voltak, akik javasolták, hogy őt néhány ezer válogatott emberrel a csatasortól messzire állítsák. Úgy látszott azonban, hogy semmi mód nincs erre azon seregszárny miatt,[75] akik a királyt a harci morál okán maguk közt tartanák. Az is felmerült, hogy a király helyett a király hadiöltözeteit más vegye fel. Ez sem látszott keresztülvihetőnek, a sereg heves tiltakozása és zendülése nélkül nem lehetett megtenni.”[76] (–> Augusztus 29.)

                                               A késő esti órákban hozzálátnak a keresztény sereg csatasorainak szekerekkel történő megerősítéséhez, „így mintegy cölöpök és védőfalak között zajlana a küzdelem,”[77] de végül „ez a dolog is, mint annyi más, elhanyagolódott.”[78]

                                               A csázmai káptalan előtt megjelent János deák felesége, Ilona asszony vallomásában tiltakozik, amiért Hobetics Boldizsár – még Ilona gyermekkorában – hízelgő szavakkal a házába csalta őt, és a szüleitől örökölt ingóságokat a maga birtokához csatolta, így kisemmizte Ilonát. Az asszony kéri a jogorvoslatot és a kártérítést.[79]

Augusztus 29-én              Keresztelő János fővételének napja.

A magyar könnyűlovasság – a kora hajnali óráktól – folyamatosan harcban áll az oszmán sereg elővédjét alkotó csarkadzsikkal.[80]

„A hely, ahova a csatasort vezényelték, Mohácstól egy, az ott folyó Dunától fél mérföldre fekszik.”[81] Kevéssel napfelkelte után a magyar sereg harcrendbe áll.[82] „Ezután a nap nagyobb részét az ellenségre való várakozással töltöttük.”[83]

Hajnal öt órakor Ibrahim nagyvezír harcrendbe állítja a ruméliai sereget, és lassan a magyar sereg felé vonul.[84] A ruméliaiakat követi az anatóliai hadtest, az udvari lovasság és a janicsár hadtest.[85] (<– Augusztus 23.) (–> Szeptember 2.)

„A baloldalon, a király hatalmában álló helyet fenntartották a királyi nádorispán számára.”[86] Báthory István nádor azonban az előre kijelölt helyéről a sereg jobb oldalára lovagolt.[87] „Bal felől tehát, minthogy a nádor nem volt a helyén, a király mellett néhány báró tartózkodott.”[88]

                                               Az oszmán sereg vezetői egy domb tetejéről megszemlélik a magyar sereg harcrendjét, majd rögtönzött haditanácsot tartanak. Jahjapasa-oglu Báli szendrői szandzsákbég javaslatára úgy döntenek, hogy tábort vernek, és nem támadnak menetből a harcrendben várakozó magyar seregre.[89] „A muszlimok felülről néznek a gyaurok[90] táborára, majd rendezik a jobb és balszárnyat. A szultán Allahhoz imádkozik. Ezután a janicsárság elé, a katonák közé 150 szekeret állítanak, melyek a nagy ágyúkat vontatták. A kocsikra ráteszik a nehéz lövegeket, majd az egyik szekeret a másikhoz erősítik láncokkal. A janicsárok a szokásos kilenc soros hadrendben állnak.”[91]

                                               Délután kettő óra tájban a – lassan menetelő – török sereg egy része látótávolságba érkezik a harcrendben álló magyar sereg elé, de oly módon, hogy az egységeik jelentős része – így a tüzérség is – a magyar sereg előtt húzódó lankák takarásában marad.[92] Tomori Pál érsek-fővezér megparancsolja a király őrizetével megbízott Ráskay Gáspár zászlóaljának,[93] hogy derítsék fel – és ha lehetséges, térítsék el arról az útról – azt a török hadtestet, amely a magyar táborok felé igyekszik vagy a keresztény sereget akarja bekeríteni.[94]

                                               Délután három-négy óra körül Tomori Pál figyelmezteti II. Lajost, hogy az ütközet elhalasztására nincs mód: „kevésbé veszedelmes most az ellenséges csapatok egy részével harcolni, mint a következő napon az egész sereggel összecsapni; nincs kétsége a győzelemről.”[95] Ezért a király parancsot ad a támadásra. A keresztény sereg tüzérsége – a csata folyamán egyetlen alkalommal – elsüti az ágyúit, „csekély kárt okozva ezzel az ellenségnek.”[96] A jobbszárny lovassága – Batthyány bán vezetésével – támadásba lendül.[97]

                                               „És hirtelen odavágtat a királyhoz Báthory András: az ellenség visszavonul, a győzelem a miénk, előnyomulás erőltetett menetben, és hogy támogassuk a mieinket a hátráló ellenség üldözésében. Rohanunk tehát árkon-bokron át. […] Azalatt, míg […] a király hadoszlopa előrevágtatott, már amennyire a páncélos katonák vágtatni képesek, a jobbszárny hátrálni kezdett, és erről a szárnyról többen futásnak eredtek, megijedve – azt hiszem – az ágyúktól, amelyekkel az ellenség akkor kezdett először tüzelni.”[98]

                                               „Egy teljes órán át tombolt az ágyútűz, melybe beleirányították magukat a magyarok, nagy veszedelmére a püspököknek, főuraknak és jeles személyeknek”[99] – tudósított Pettauból, szeptember 20-án egy hírszerzői jelentés.

Részlet Habsburg Mária királyné Pozsonyból, szeptember 9-én (I. Zsigmond lengyel királynak) írott jelentéséből: „S bár a mieinket sem az ágyúk, sem pedig a katonák számát tekintve nem lehetett az ellenséggel összehasonlítani, tudniillik nem voltak húszezernél többen, mégis nagy serényen csatát kértek, és hiába ellenezte ezt néhány józan belátású férfi, augusztus 29-én megütköztek a törökökkel, s egy ideig mindkét fél nagy hévvel küzdött. A törökök azután szántszándékkal hátat fordítottak és a mieinket, akik a nyomukba eredtek, kelepcébe csalták: olyan helyre, ahol rengeteg ágyút rejtett a föld és a fű. Majd hirtelen elsütötték az összes ágyút, s katonáink egy részét megfutamí­tották, végül pedig szétzilálva soraikat, csúfos vereséget mértek rájuk.”[100]

A magyarok „csatarendbe álltak már napkelte táján, s a török zaklatta őket egész délután négy óráig. Ekkor a mieink 10 ezer lovast előreküldtek, kik a törököt megfutamították, és sokat közülük levágtak. Látva az ellenség futását, a mieink utánuk vetették magukat, s egy erdőig üldözték őket, ahol a török tüzérség volt felállítva. Mikor az ágyúk elé értek, a menekülő török csapat kettévált, s a mieink egy csapásra közvetlenül az ágyúk előtt találták magukat. A rengeteg ellenséges ágyú látványa a mieinket megdöbbentette, és valósággal megbénította. A török tüzérségnek pedig – látva a mieink fejvesztettségét – nem volt ezek után más dolga, mint halomra lőni az embereket. Az egész csata nem tartott egy egész óráig. A csatamező fekvése pedig olyan, hogy onnan nem lehetett menekülni, sem pedig menekülőt üldözni. Ezért veszett ott oly borzasztó sok ember”[101] – jelentette Burgio nuncius Bécsből, szeptember 5-én.

Szülejmán szultán Velencébe küldött győzelmi jelentése szerint a mohácsi csata két órán át tartott.[102] Brodarics István kancellár szerint „a tényleges ütközet körülbelül másfél órán keresztül tartott.”[103]

„Nekünk kevés és rosszul felszerelt ágyúnk volt, az ellenség pedig körülbelül négyszáz ágyújával nagyobb erőt képviselt, mint másfajta erőit tekintve. Szétszórtak és megfutamítottak minket, szinte a teljes gyalogság odaveszett – ez körülbelül tízezer embert jelent. Megfosztottak táborainktól, ott maradt az összes ágyúnk. A királyi felséget illetően a mieink mindenképp azt akarták, hogy ott legyen a csatában, bár felkészültek rá, hogy miután az ellenség kimozdította őket állásukból, gondoskodjanak a meneküléséről, mégsem lehetett biztosan tudni, hol van. Én továbbra is jót remélek. […] A magyar katonaság derékhada még megvan, nem sok lovast vesztettünk véleményem szerint, ugyanis nem kellett a megszámlálhatatlan ágyúval szemben felvenniük a har­cot, hiszen lándzsáink, a dárdák s más fegyverek mit sem érnek azokkal szemben. […] A cseh segédcsapatok, amelyek Csehország kancellár urával jöttek, hazaindultak, mert attól tartottak, hogy odahaza valami mozgolódás támad”[104] – összegezte a csatát szeptember 6-án Brodarics kancellár.

Délután öt óra körül Báthory István nádor és Batthyány Ferenc bán a Mohácsról Pécs felé vezető úton menekül. Pécsett töltenek néhány órát, útközben magukhoz veszik a káptalan pecsétjét, kincseit, majd Pozsony irányában haladnak tovább.[105] (–> Szeptember 1.)

Szülejmán szultán csaknem éjfélig lóháton marad, és csak később tér nyugovóra a sátrába. A török lovasok is leszállnak a lovaikról, de másnap reggelig készültségben állnak, a parancs értelmében a kantárszárat a kezükben kell tartaniuk, és – fejvesztés terhe mellett – senkinek sem szabad a málhához mennie.[106]

„Az ellenség – látva a mieink menekülését – vagy mert cselt szimatolt, vagy mert a harc kifárasztotta, sokáig csatasorban maradt, és csak az éjszakai sötétség beálltakor iparkodtak a mieink üldözésére indulni. Ez a dolog, és az, hogy az éjszaka kevéssel ezután a leghevesebb záporesővel megérkezett, sok halandó üdve lett”[107] – írta Brodarics kancellár a visszaemlékezésében.

„A víz nagyon megáradt, s amikor [II. Lajos király – B. R.] át akart ugratni rajta a lovával, leesett és megfulladt. Szerencsétlen keresztény király nem látta többé e világot. Ezt az asztalnokmestere[108] mondta el, aki a király előtt ugratott a vízbe, átúsztatott és várt reá, de hiába”[109] – jelentette 1526 novemberében egy ismeretlen cseh úr. (<– Augusztus 28.) (–> Augusztus 31.) „Sokan a mocsárban süllyedtek el, egyik a másik után esett bele. Az árok helyenként annyira megtelt emberekkel és lovakkal, mintha hidat építettek volna rajta.”[110]

Augusztus 30-án             Szülejmán szultán – Musztafa pasa (a török sereg egyik vezére) társaságában – szemlére indul. A török táborban kihirdetik, hogy az élve elfogott magyar hadifoglyokat másnap vezessék a díván elé.[111] (<– Augusztus 29.) (–> Augusztus 31.)

Várday Pál levele I. Zsigmond lengyel királynak. Az egri püspök állítja, hogy éppen vissza akart térni a mohácsi királyi táborba, amikor – az esti órákban – megérkezett a vesztes csata híre Budára.[112] (<– Augusztus 19.) (–> Szeptember 13.)

„A budai utcákon és tereken a németek égő fáklyákkal a kezükben sok fekete ládát és szekrényt vittek ki karjukon a városból Logod[113] felé, mások pedig a hajókra, le a Duna folyóhoz; és a kincsekkel teli ládikákat hordták, ahogy lehetett. És a budai magyarok csodálkoztak, ugyan mi ez, mert ők még nem tudták. Megkérdezték azokat a németeket; de ezek semmit sem válaszoltak, mert féltek a magyaroktól, hogy kifosztják őket. […] Azután Mária királyné Buda várából ötven lovassal ellovagolt a logodi kapun udvarhölgyeivel. […] Logodon megállt a királyné, hogy bevárja kincstárnokát a városból. Ennek a lakása az esztergomi érsek háza mellett volt. Több mint háromszáz lovassal és gyalogossal együtt vonult ki, s vállukon vitték Thurzó[114] kincsét nem egészen reggel hat óráig.”[115] (<– Augusztus 10.)

Habsburg Mária éjszaka elhagyja Buda várát. (<– Augusztus 29.) A királyné Pozsony felé menekül.[116] (–> Augusztus 31.)

Augusztus 31-én              Szülejmán szultán díván ülést tart, arany trónszékén ülve fogadja a ruméliai és anatóliai bégeket, akik kezet csókolnak az uralkodónak. A tanácskozás során elhatározzák, hogy Buda felé folytatják útjukat. Az élve elfogott hadifoglyokat (körülbelül 2 ezer katonát) Szülejmán szultán előtt lefejezik, Tomori Pál érsek-fővezér és néhány rangos, elesett magyar államférfi korábban levágott fejét a dívánba viszik.[117] Brodarics István kancellár értesülései szerint pontosan 1503 hadifoglyot végeznek ki, és a holttesteket – a török halottakkal együtt – közös sírba temetik.[118] (<– Augusztus 30.) (–> Szeptember 4.)

Habsburg Mária királyné Visegrádra érkezik. (<– Augusztus 30.) (–> Szeptember 4.) Kérésére nem adják ki a Szent Koronát, egyúttal a királynét arról tájékoztatják, hogy a koronázási ékszerek már nincsenek az őrhelyén, mivel azokat Szapolyai János vajda korábban a saját uradalmába, Trencsénbe szállíttatta.[119] (<– Február 9.)

Bornemissza János budai várnagy és pozsonyi ispán levélben tájékoztatja Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget a mohácsi csatában elszenvedett vereségről.[120] (<– Augusztus 29.)

A Neszmélyben tartózkodó Habsburg Mária királyné – ismeretlen férfi beszámolójára hivatkozva – örömmel jelenti a hírt Habsburg Ferdinánd Bécsben tartózkodó bizalmasának – Hans Lambergnek –, hogy II. Lajos király épségben megmenekült a mohácsi csatából.[121] (<– Augusztus 29.) (–> Szeptember 7.)

 

Oldal: 1526. augusztus 16-31.
1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd - © 2008 - 2025 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat