1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

Oldalak (menü)

[1] Mivel több, korábban megjelent tanulmányban is jeleztem kétségeimet azzal kapcsolatban, hogy Sárffy (vagy ahogyan ő maga használta a nevét: Sárffői) Ferenc győri udvarbíró-kanonok írta a jelentést, ezért – az iratról hiányzó aláírás és név hiányában – a Lengyel Nemzeti Könyvtárban őrzött latin nyelvű kéziratot vettem alapul, nem pedig a Rómába küldött másolatot, amelyen ugyan szerepel a Sárffy név, de – másolat lévén szintén – nincs aláírva. A szakirodalomban elfogadott Sárffy és a valóságban használt Sárffői (Franciscus Sarffewi) név különbségére ld. MNL. OL. Dl. 101 279. Botlik, 2022. 190. A B. Szabó János hadtörténész és Kanyó Ferenc történész munkáiban többször említett „Sárffy Miklós győri kapitány” nem létezett. (Nemhogy Sárffy Miklós nevű személy, de várkapitányi cím sem volt 1526-ban, ugyanis ez a titulus 25–30 évvel később, a várháborúk korában terjedt el.) B. Szabó, 2006. 172. Farkas, 2015. 387. Kanyó, 2017. 45. Vö. Botlik, 2022. 191. Sárffői győri udvarbíró-kanonok címe („provisorem curiae castri sui Jauriensis” – a püspök győri várban álló kúriájának ideiglenes felügyelője) nem azonos a jelentés korabeli, lengyel másolatán szereplő titulussal („prefecti arcis Jauriensis” – azaz a győri vár prefektusával). Egyáltalán nem bizonyos, hogy a jelentés Sárffői Ferenc nevéhez köthető. Biblioteka Narodowa, Warszawa. Teki Górskiego T.6. fol. 237. r-v. Vö. AT. VIII. 227–228. Szebelédi, 2015. 418. A jelentést alaposan elemző Kasza Péter filológus álláspontja szerint: „Biztosra vehetjük tehát, hogy ha az eredeti Sárffy-levél nincs is meg, valóban íródott egy ilyen, mégpedig október közepén, hiszen adatolható, hogy novemberben már Lengyelországban másolják tovább. Az eredeti hiányában természetesen nem tudjuk bizonyítani, hogy valóban Sárffy írta, de hogy a levél nem későbbi hamisítvány, és 1526 októberében a szöveg már létezett, ahhoz kétség nem fér.” Kasza, 2015. 401. Ezért is meglepő, hogy a latin nyelvű jelentést ugyan – két ízben is – közzétette Kasza, de olyan kiegészítésekkel, amelyek a korabeli iratban nem, illetve csak az iratról készült – 240 évvel később megjelentetett – 1766. évi kiadás másolatában szerepelnek. Brodericus, 2012. 160–162. és Kasza, 2015. 409–411. Meglepő Kasza forráskezelése: feltüntette a Varsóban őrzött változat levéltári jelzetét, ugyanakkor mindkét közlés alkalmával a 240 évvel később kiadott, nyomtatott verziókat – nem pedig a korabeli jelentést – használta „kritikai” kiadásokként. Jóllehet, minderről ő maga is tudhatott, ha megemlítette az egyik hivatkozásában: a jelentés „néhány ponton eltér a Pray által kiadott szövegtől, ami érthető, hiszen Pray nem ennek a kéziratnak az alapján dolgozott, hanem a Friedrich Wilhelm Sommersberg által [1730-ban…] kiadott szöveget vette át saját gyűjteményébe, az Annales-kiadásába.” Kasza, 2015. 409. 19. lábjegyzet. Sommersberg műve például annyira pontatlan, hogy Brodarics Istvánt 1526-tal összefüggésben váci püspökként említette. Sommersberg, 1730. 394–395. Vö. Pray, 1766. Pars V. 116. A vita egyoldalú zárszavaként a filológus szakma 2016-ban arra az álláspontra helyezkedett, hogy – a jelentős szövegbeli eltérések ellenére – érdemes a Pray-féle verzió torzított magyar fordítását újra és újra közölni, mert „Pray verziója és a varsói kézirat szövege nagyjából 90%-ban azonos. A maradék 10% kedvéért felesleges lett volna Bartoniek szép és veretes fordítását mellőzni.” Bartoniek, 1926. 145–146. Farkas Gábor Farkas – Szebelédi Zsolt – Varga Bernadett: Válasz Botlik Richárdnak. A történészi szakma alapelveiről. http://www.ujkor.hu/content/valasz-botlik-richardnak-torteneszi-szakma-alapelveirol

[2] A jelentés írója tehát önként vállalkozott a feladat teljesítésére, amit senki sem kért tőle. Hiszen Habsburg Mária királyné csupán arra utasította a győri prefektust, hogy adjon 12 lovast a holttest keresésére induló Četrysnek, de arra nem kérte, hogy vegyen részt az agnoszkáláson, azt pedig főleg nem parancsolta – ami a magyar közgondolkodásban egészen régóta élő torzó –, hogy vezesse a halottkereső bizottságot. Legutóbb Csorba Dávid irodalomtörténész kanonizálta „Sárffyt” az agnoszkálás vezetőjeként. Csorba, 2015. 429. Varga Szabolcs történész pedig „Sárffyt” egyfajta (sic!) „különítmény” vezetőjeként említette: „a Mária királyné által megbízott Sárffy Ferenc vezette különítmény”. Varga, 2020. 58.

[3] A jelentésben „egy lóra”, nem pedig az szerepel, hogy „a” király lovára leltek, ahogy ez számos későbbi értekezésben, mint például Farkas Gábor Farkas könyvtáros tanulmányában is olvasható: „nem csak II. Lajos feltételezett földi maradványait, hanem a lova tetemét és a fegyvereit is megtalálták a helyszínen, így a halálnak ott kellett bekövetkeznie.” Farkas, 2015. 385–386. Tapasztalt krimi olvasók tudják, hogy a könyvtáros téved: egy áldozat nem feltétlenül ott halt meg, ahol az elhagyott tárgyait megtalálták, ugyanis ismeretlenek akár később is visszavihették (és/vagy kicserélhették, kedvükre manipulálhatták) a tárgyakat. Botlik, 2017b. 33.

[4] Varga Szabolcs történész értelmezése szerint: „A kamarás azonnal be tudta azonosítani a helyszínt, nem kellett keresgélnie a különböző mélyedések között, azaz egy felismerhető vagy ismert helyen volt.” Varga, 2020. 62. A jelentésben azonban éppen ennek ellenkezője olvasható: Četrys nem egy, hanem elég sok helyen keresi a király holttestét.

[5] A legutóbbi – latin nyelvű, kritikai – kiadásokat idézve: „Non longe sub quodam portu…” Brodericus, 2012. 161. Kasza, 2015. 410. A portus, -us masculinum, latin főnév negyedik névszóragozásban sub (+ ablativus) portu, jelentése: kikötő közelében vagy kikötő alatt. A kritikai kiadást közlő Kasza Péter három évvel később megjelent tanulmányában ugyan részletesen elemezte a jelentést (amelyet 2012 után ismét közölt latinul is), de mindvégig a Csele-patakkal, s nem pedig egy kikötővel összefüggésben. Kasza, 2015. 397–412. Mindezidáig tehát a jelentés egyik magyar fordítása sem említette, hogy a II. Lajosként azonosított férfi holtteste egy bizonyos kikötő közelében található friss sírdombból került elő.

[6] Varga Szabolcs történész szerint a „különítmény nem véletlenül és in situ találta meg a királyt, hanem pontos információk alapján tudták, hogy hol keressék, és az adott helyen egy már eltemetett holttestet agnoszkáltak a jelenlevők.” Varga, 2020. 58. A jelentésben azonban éppen az szerepel, hogy bár Četrys tudta, hol keresse a királyi holttestet, mégsem „in situ” talált rá, ahol legutóbb hagyta. Hanem messzebb, egy „friss sírdomb” alatt. Úgy tűnik, Varga értelmezése szerint az „isteni útmutatásra” meglelt holttest a „pontos információk” kategóriájába sorolandó. Botlik, 2022. 196.

[7] Farkas Gábor Farkas meglepő véleménye szerint a jegyeket okozhatta például az a körülmény, hogy II. Lajos „disznó inkubátorban” nevelkedett: „Véleményem szerint lehettek olyan különleges jegyei (születési rendellenességek, sérülések), amelyek egyértelművé teszik annak számára az azonosítást, aki mindennap látta az udvarban a magyar királyt. Lajos születése sem volt problémamentes, édesanyja a szülés után hamarosan elhunyt, ő pedig egy természetes (frissen leölt disznók gyomrából készített) inkubátorban élte túl a kritikus heteket.” Farkas, 2015. 387.

[8] A Szent Biblia Ótestamentumából kölcsönzött hasonlat (amikor Ráguel sírva megcsókolja Tóbiást). „Et misit se Raguel, et cum lacrimis osculatus est eum.” Szent Biblia, Ótestamentum, Vulgata, Tóbiás Könyve 7:6. Vö. A jelentés latin szövegével: „flexisque genibus cum lacrimis osculatus est.” BN. T. 6. fol. 237. r–v. Botlik, 2017b. 28. (Kiemelések tőlem – B. R.) Nem biztos, hogy az agnoszkálás vezetője valóban megcsókolta az 50 napos holttest lábát, ez lehet egy Bibliából kölcsönzött hasonlat is.

[9] Bartoniek Emma 1926-ban kiadott fordításában az szerepelt, hogy az agnoszkálók „egészen pontosan felismerték” a királyt azokról a jegyekről, amelyek II. Lajos fogain voltak. Holott a latin nyelvű szövegben sehol sem olvasható az a rész, hogy „egészen pontosan felismerték” volna a királyt. Bartoniek, 1926. 145–146. Botlik, 2017b. 19. A jelentés szerzője „egy szóval nem utal rá, hogy arcról fel lehetett volna ismerni a holttestet. Nem is arcról azonosítják, az őt jól ismerő Czettritz sem, vagyis kellően el volt már torzulva ahhoz, hogy ezt lehetetlenné tegye” – írta Kasza Péter filológus. „Nekünk mégis Mohács kell…” 75.

[10] A jelentés értelmében az agnoszkálók egy meztelen férfi holttestét azonosították királyként, akin már nem volt páncélzat vagy ruházat. Sőt, Báthory István nádor 1527 nyarán írott oklevele alapján a megtalálók – akik az ideiglenes sírdombba helyezték a testet – a királyi pecsétgyűrűt is lehúzták a holttest ujjáról. Farkas Gábor Farkas könyvtáros szerint: „Ennek fontosságát a király első eltemetői pontosan tudhatták, mivel 1527 nyaráig becsületesen megőrizték Lajos király pecsétgyűrűjét (ruházatával együtt) és visszaszolgáltatták.” „Nekünk mégis Mohács kell…” 128. A könyvtáros olvasata értelmében a következő – meglehetősen abszurd – forgatókönyv rajzolódik ki: jobbágyok megtalálják és elföldelik II. Lajos holttestét. Lecsatolják, és majdnem egy évig őrzik a király páncélját és/vagy ruházatát, de a fegyvereit visszadobják a sárba, mert a király fegyvereit az agnoszkálók megtalálják a helyszín közelében. A jobbágyok II. Lajos ujjáról lehúzzák a pecsétgyűrűt. Dacára annak, hogy feltehetően analfabéta jobbágyokról van szó, elolvassák és értelmezni tudják a gyűrű latin feliratát. Ezután várnak. Majdnem egy évet. Hiszen az agnoszkálást irányító cseh királyi kamarás sem tudta, hogy a jobbágyok elmozdították a holttestet, mert a II. Lajosként azonosított férfit „isteni útmutatásra”, nagy szerencsével találták meg. Kit bíztak meg a jobbágyok Báthory nádor értesítésével, és ki vitte a latin nyelven megfogalmazott levelet Pozsonyba? Rejtély. Miért várták meg a jobbágyok, hogy Horváth Márton 1527 júniusában átvegye tőlük az említett tárgyakat, miért nem szóltak előbb, amikor már 1526 őszén megtalálták a királyt? Botlik, 2017b. 33–34.

[11] Egy 2002-ben közölt tanulmányomban rámutattam arra, hogy a korábbi, Bartoniek-féle fordítás szerint az agnoszkálók egy tűszúrásnyi sebet találtak a király ajkán, amit egyébként nyilván abszurd dolog lenne felfedezni egy csaknem 50 napos holttest esetén. Bartoniek, 1926. 145–146. Botlik, 2002. 669–677. A jelentés Varsóban őrzött, korabeli változata alapján rekonstruálható, hogy egy aranypénz átmérőjű (tehát nem kicsi) seb lehetett a királyként azonosított férfi holttestén, de azt nem tudjuk meg az iratból, hogy melyik testrészen lehetett a sérülés. Ajkat nem említ. Botlik, 2002. 669–677. Kasza Péter filológus – 13 évvel az említett tanulmányom megjelenését követően – szintén ráébredt a másolatok közt rejlő eltérésekre. „Fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a másolat ebben a fontos kérdésben meglehetősen bizonytalan. A másoló előbb leírja, hogy Lajoson semmiféle seb nem volt, kivéve egy aranypénz nagyságút az ajkán, majd ezt áthúzza és újrafogalmazza a szöveget, amiből már kimarad, hogy a seb az ajkán lett volna. Csak annyit állít a véglegesnek szánt verzió, hogy a királyon egy aranypénz méretű seben kívül nem volt más külsérelmi nyom.” Kasza, 2015. 410. 21. lábjegyzet. Végül a „Nekünk mégis Mohács kell…” című kötet függelékének jegyzetpontjában olvashatjuk, hogy Kaszáé az érdem, mert „Kasza Péter hívta fel a figyelmet arra, hogy eredetileg az ajkon lévő aranyérme nagyságú seb van a kézirat szövegében.” „Nekünk mégis Mohács kell…” 197. Más kérdés, hogy Kasza összekeverte a szövegváltozatokat, mert egyik változat sem említi, hogy a királyként azonosított férfi holttest ajkán lett volna az aranypénz nagyságú seb, ugyanis oda tűszúrásnyi sérülést írtak a 240 évvel későbbi változatban. Botlik, 2017b. 19. „Érem nagyságú seb nem lehetett a holttest ajkain, mert azok – tompa trauma hatására – nem kör alakban, hanem hosszanti vagy haránt irányban, vonalasan berepednek, esetleg átszakadnak, a mögöttük levő metszőfogak pedig kitörnek.” Botlik – Nemes – Tolvaj, 2016. 6.

[12] 1526. október 19-én. (A Bartoniek-féle fordításban december 14-e szerepelt.) Botlik, 2002. 669–677.